2013. április 24.

párnák régi pólóból

Amióta varrom a párnákat a Lamoppe-ra, semmi időm a blogra. Úgyhogy legegyszerűbb lesz, ha ezután azt posztolom, amit éppen csinálok és beleillik a blogtematikába is (nem mintha kéne, hogy érdekeljen odaillik-e vagy sem, végülis ez az én blogom, azt írok bele, amit akarok,de azért mégis...).
Szóval, párnákat készítettem magunknak, pólók felhasználásával. Nagyon bírom a rusztikus megjelenést a textileken és ehhez jól jött, valami zsinórnál vastagabb, durvább anyag.



A pólózsinór előállításához szükség volt pár kiselejtezett darabra.








Csíkokat vágtam, úgy, hogy az egyik oldalon megálltam a végétől pár centire.







Ahhoz, hogy egy, hosszú pólószálunk legyen, az egyes sorok végénél a pólót, az azt követő sor, (a póló másik oldalán lévő) elejéhez vágom át, ahogy a fotón látható a fehér vonalakkal.





Három szép motringot kaptam.
Egy átlagos pólóból 15-20 méter fonal nyerhető (!).






A szálakat hármas fonattá szőttem, és ezzel kész is az első díszítés.









Az első két párnánkat ezzel a fonattal applikáltam, sima zsinór, illetve filc kiegészítéssel.











A harmadik párnát  pasztellesebbre szántam, halvány türkiz vászon alapra a világos pólóból nyert csíkokat "lógattam" .







Az egyik végük bevarrva a párnába...










... a másik szabadon lóg.  











Úgyhogy ilyeneket csinálok most, meg töltöm fel a honlapot az új kollekcióval és próbálok aludni este, amikor a szokásos ötletroham elárasztja a fejem és legszívesebben kiugranék az ágyból, hogy azonnal megvarrjam az éppen aktuálist. És meg kell mondjam, ez egy nagyon jóleső stressz.
recycled t-shirt cushion


8 megjegyzés:

  1. Hű, nagyon jók, főként a tekeredik a kígyó, párna akar lenni (a dallamot képzeld hozzá). Irány pályázni velük!!
    Egyébként én is most szanáltam a pólókat, csak azokból nem párna lesz + még Ikea is szükséges hozzájuk.
    Tegnap írtam Neked az F.B-n kommentet a párnákhoz, de kiakadt a rendszer, úgyhogy feladtam. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) először nekem is a kígyós tetszett, aztán meg a rojtos. Képzeld, már beküldtem a fogkrémeset, és sztem csak egyet enged a rendszer, szóval ez most kimarad. FB mondjon le!

      Törlés
  2. Ötletes párnák! A rojtos a régi motoros kabátokat juttatja eszembe - bár lehet, hogy az igazi kemény fiúk még most is ilyenekkel nyomulnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) na most nagyon röhögök, mert elképzeltem, ahogy egy vásott arcú motoros pasztell türkiz jakóban repeszt, recycle pólócsíkokat lebegtetve maga után :D

      Törlés
  3. Lenyűgöző!!! Nagyon ötletes és irigy vagyok, hogy nem nekem jutott eszembe :-D

    VálaszTörlés
  4. Köszi :) De mint lelkes olvasód, pontosan tudom, hogy ötlethiányban bizonyosan nem szenvedsz :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Laura!
    Kaptam egy csokrot Annától, amit továbbadnék Neked, ha elfogadod...:)
    http://adriennkuckoja.blogspot.hu/2013/04/dijat-kaptam-koszonom.html
    Itt megtalálod.

    Talán ezzel kellett volna kezdenem, de jobb későn, mint soha: elborultam a párnáidtól. A face-n láttam a teljes kollekciót, hát... woww... nem tudok mit mondani, egyszerűen állati jók!!!
    Üdv: Adrienn

    VálaszTörlés